Az alábbi postot mai vendégelőadónk (türürürüpptürüpptürüpp) Maci szerkesztette, miközben többek közt mosogattam, íme:

"…Egy igaz történet...hétköznapi emberekkel…tabuk nélkül…

    Hogyan kerül egy hétköznapi, Norvégiában  tanuló vegyészhallgató lány egy szakácskönyv címlapjára élete első sült lazacával? Nem tudjuk…de ez még a jövő zenéje…kezdjük az elején.
    Zita soha nem főzött még. Lélekben mindig is készült az Első Alkalomra, de nem is sejthette hogy ez pont Norvégiában fog bekövetkezni. Egyszer csak úgy bevillant neki…”Igen, most kell megragadnom a lehetőséget”.
    Történt ez a következőképpen:  Éppen bebarangolta a távoli Bergen belvárosát Kiwi [a legolcsóbb bolt neve- a szerk.] után kutatva a messzi északon. Már-már  a kétségbeesés határán állt, amikor is egy szűk utca sarkán befordulva egy kivizöld tábla került látókörébe: „Kiwi Minipris 9-21”. A kvizöld olcsó árak azonnal lázba hozták, és első útja a hűtőpulthoz vezetett, ahol is a halak felé vette az irányt. Volt ott mindenféle értelmetlen és fura nevű szép színes zacskó, de nem hagyta magát megtéveszteni és azonnal a „Laksfilet” tartalmú kosár tartalmát kezdte vizsgálni. Hosszas válogatás és a hideg halak közti kutatás után rálelt arra a szerencsés zacskóra, mely élete első főzésének eshet áldozatul.
    A 743-as szoba konyhájában teljesült be a lazac végzete. Miután leolvadt róla a testét borító jég, Zita kíméletlen módon oliva olajat öntött volna rá, de meggyűlt a baja egy híres norvég logikai-ügyességi játékkal, nevezetesen az olajos flakonnal, melynek kupakját csavarni kell, méghozzá addig, amíg le nem jön. Ezt az akadályt a közönség segítségének felhasználásával le is küzdötte, majd a lazacot megöntözve vele, és fűszert szórva rá azonnal hozzá is fogott (egyszerre!) a halsütéshez és a szószfőzéshez. Míg a lazacok irultak-pirultak a serpenyőben Zita jó vegyészhallgató módjára szemmértékre meghatározta a hozzávaló folyadékok mennyiségét, és már is célegyenesbe ért…volna a Vacsora. Míg a lazacok majdnem teljesen megsültek, és csak azt az egyetlen megfelelő pillanatot várták, amikor kikerülhetnek a tányérokra, egy sütőlappal mellettük a lazacszósz főzésének tudományát művelték. Két dologra … krízishelyzet! Egy mágneses keverő felére csökkentette volna a teendőket, de mivel ez nem tartozéka a norvég konyháknak, manuálisan kellett kikeverni a csomókat a szószból. Első Főzőnk pedig megbirkózott  e feladattal, majd a Vacsora tálalása következett, mely meglepetés volt, így e sorok írója ez idő alatt száműzve volt és e bejegyzés írását kezdte meg.
    A konyhába visszaérve két gőzölgő tányér fogadott, melyen egy-egy pirosra sült halszelet, saláta és citromfüves-korianderes-borsos szósz feküdt. A pillanatot meg kellett örökíteni, és ez a fénykép lehet az, mi Zitát egykor majd egy szakácskönyv címlapjára repíti.
    És maga a Remekmű: omlósra sült, ízletes halszeletek ízben harmonizáló szósszal és némi könnyed salátával körítve…azt hiszem innentől mindenki elképzelheti magának…míg Zita új hobbiját, a főzőlaptakarítást űzi, én a vacsora emlékével eltelve írom e sorokat, és gondolkodom, hogy ha legközelebb rám kerül a főzés sora, mivel válaszolhatnék erre a nem mindennapi étekre."

Innentől visszaveszem a fonalat, és még annyit tennék hozzá, hogy azt hiszem, hogyha valamikor szakácskönyvem lesz, akkor tuti, hogy Macira bízom az előszó megírását. Egyelőre bénázok a blogszerkesztéssel, úgyhogy fogalmam sincs, hogy hogy lehet képeket feltenni, de egykori tarténelem tanáromat idézvén: Ami késik... az jön! Olyannyira, hogy már meg is találtam azóta:P

Elköszönésképp stílszerűen: puszinyuszi (mellesleg Harald éppen nem túl nyugodt módon szimatol, elég ijesztő. Remélem ti se láttatok még horrorfilmet, aminek a címe "A gyilkos nyúl" vagy "Rettegés és ugrabugra" vagy "Mindenkiből lehet nyúltáp" volt. Asszem Haraldnak több sort szenteltem eddig, mint amennyit megérdemel, úgyhogy *könnyesbúcsú*)

Sziasztok kedves emberek!

Ez a post feltehetőleg később fog a publikációban megjelenni, aminek több oka van: egyrészt hétfőn fogunk tudni szólni, hogy adjanak hozzáférést a nethez (ijesztő módon egy TO nevű helyre kell bemenni, amit ugye nem kell magyaráznom, hogy miért kelt rossz érzést:P) másrészt pedig még nicsen blogom. Igen, ez utóbbi talán nagyobb hátrány még az elsőnél is. (Feltehetőleg ez a probléma már megoldódott abban az esetben, ha éppen ezt olvassátok:D)

Ja kis egyéb bevezetés: gondolom engem és nagy ímél-regényíró múltamat ismerve senki sem a „Ma nem történt semmi” típusú blogra számít, ugye? Mindenesetre kommentezzetek lelkesen! Sőőőt szeretnék egy versenyt is hirdetni: Minden héten a hét legjobb szóviccét beküldők között értékes ajándékokat sorsolok ki. Jó, azért feltehetőleg nem kötök el a kikötőből egy-két hajót, habár a városban szerintem több a hajó, mint a kocsi, de ezt majd később.

Na de ha az elején kezdem, akkor tegnap 4-re visszamegyek a reptérre. Elköszöntünk az otthoniaktól (puszi megint mindenkinek), aztán becsekkoltunk, ééés felszálltunk éééés elrepültünk. („dejó sztori volt”). Viszont mivel Flórának beszámolóval tartozom a felszállásról: tényleg olyan volt mint egy hullámvasút és tök vicces! Dehát nem paráztam túl a dolgot, sokkal nagyobb para volt a bőrönd, amit anyuval csütörtök este sikeresen bepakoltunk (a nagyobbik 20, a kisebbik 8 kilós lehet), ok, rá a mérlegre 30 kiló. Pfff. Úgyhogy a végén 25 kilóra sikerült redukálnunk, és szerencsére a reptéren nem kellett túlsúlyt fizetni, majd visszafele.

Na de repülőhöz visszatérve Frankurtban átszálltunk, gépre várás közben a legérdekesebb figura, aki szintén a bergeni gépre várt egy színesbőrű férfi volt szalmakalapban. Lehet, hogy csak Bergenben jött rá, hogy ez a gép mégsem Jamaicába megy:P

Mindenesetre ideértünk, már a repülőről lehetett látni a sok szigetet meg a fodrozott partszakaszt, aztán kiderült, hogy tegnap az összes hely közül, ahol voltunk itt van a legmelegebb (Bp. -10°C, Frankfurt -12°C, Bergen +8°C), laza 20 fokkal a többihez képest. Szóval eléggé meglepő volt.
Reptérre kijött elénk Benedict, aki ezt a buddy (mentor) programot irányítja és hazahozott minket a Fantoftba (ez a koli neve). Ahol viszont azzal a szomorú ténnyel szembesültünk, hogy tökre szétszórtak minket: egy épületben vagyunk, de Tóni meg Bálint a G-ben meg H-ban mi meg az F-ben Macival és Lacival. (Macilacival). Macival szerencsére egy folyosón is, próbál maga mellett Máténak is egy szobát lefoglalni (23-án jön majd), hogy legalább közel legyen ő is. Különben végül olyan típusú szobát kaptunk, ahol két ember osztozik a konyhán meg a fürdőn, szóval egy lakás van, ahol van két szoba meg a konyha meg a fürdő. Persze megérkeztem (szobaszámom 743) de a nagy izgalomban a lakásban lévő másik (745) szobának az ajtaját próbáltam felfeszíteni: először kulccsal, aztán miután azzal nem ment, Joe mentorától tanulva (gyk.: Mekgájvör) egy hullámcsattal feltörni az ajtót. Különben ez utóbbi nem történt meg, mert még az ötlet fogantatásakor jött egy másik, mégpedig a „hátha nyitva van”, benyitok, erre épp felült egy srác az ágyon, aki előtte aludt. Upsz. Sűrű bocsánatkérések közepette elmagyaráztam neki (ininglisgplíz) hogy egy idióta vagyok, aki fel akarta törni a szobája ajtaját, de igazából a másik az enyém. Mondja, hogy a neve Peter, mondom, hogy én Zita vagyok from Hungary, mikor megszólalt: „Jó, akkor asszem beszélhetünk magyarul is”:P
Szóval tökre örülök, hogy vannak itt más magyarok is. Ő 4 hónapja van kinn, vagyis most jött vissza, dolgozik. De igazából az is kiderült, hogy ő csak január végéig marad ebben a szobában, amíg vissza nem jön az eredeti tulaj, egy szintén magyar lány. Akinek egyébként itt lakik a nyula. A nyúl pedig nagyon vicces módon névrokona Norvégia jelenlegi uralkodójának, ugyanis Haraldnak hívják. Peti egyébként meg akarja ölni, legalábbis nem lesz szomorú ha ez megtörténik, mert a nyúl valószínűleg még nem gondolt arra, hogy a nevét egy lapon említsék a szobatisztasággal, ennek fényében próbálja lehetőleg az egész szobát beteríteni nyúlbogyókkal. Mondjuk egészen sikeresen űzi ezt a foglalkozását nap mint nap.
Visszatérve egyébként tökjó, mert csomó fontos és érdekes meg praktikus dolgot mesélt (nem Harald), meg egyébként jófej is. Ja és Orsi, képzeld, Debrecenből jött! Ja és Flóra képzeld, a csaj, aki eredetileg itt lakik ő meg szegedi! (látod Dorka, Hódmezővásárhely világváros, tuti, hogy még Bergenben is ismerik:P).

Aztán ezután Benedicttel, aki egyébként feka (és az összes fekát ismeri a városban), bementünk a város belsejébe (10 perc busz, buszjegy: 24 NOK [váltás most kb. 28 HUF/ 1NOK] úgyhogy a tegnapi két oda-vissza majdnem 3000 Ft-ba fájt, úgyhogy becsüljétek meg a jó kis BKV-s bérletet, ami összesen ennyi. Különben lehet majd venni diákbérletet, de hétfőn csinálnak nekünk ittenit, úgyhogy addig ezvan) és vásároltunk, mert ágynemű az nincs, huzatot meg a redukálásnál kivettük a bőröndből, úgyhogy vettem takarót, párnát, huzatot, lepedőt. Szép almazöld nikkelkomplex színűt. (742 NOK. Van amit nem lehet pénzért megvenni, minden másra ott a Mastercard, és tényleg.). Aztán kicsit vásároltunk is, kenyér rohadtul drága, de kifogtam egy egész jó akciót, 18 NOK-ért 8 zsömlét tudtam venni, kicsit édeskésebb tésztájú, de nagyon finom magában is. Mindenesetre a lényeg: nyugi, nem fogok éhenhalni.

Aztán hazajöttünk, kipakoltam a cuccaim, felhúztam az ágyneműt, tökjó fa bútorok vannak. Van egy asztal, egy fotel, egy szék, egy íróasztal, egy ágy meg egy ilyen szófa-szerűség. (Különben a neten a Fantoft honlapján meg lehet nézni a szobákat, de majd teszek fel képeket is, csak még a falakra is ugyanezt más értelemben el akarom végezni, és majd utána).

Aztán Petivel koccintottunk megérkezésemre (dutyfreeben vettem egy Malibut, úgyhogy Marcsi, sajnálom, hogy nem együtt avatjuk fel, mindenesetre azt el kell mondjam, hogy azon túl, hogy igazán megfontolt, mivel mióta gondolkoztunk rajta, teljesen jó döntésnek bizonyult a dolog, mert nagyon finom, úgyhogy tessék venni otthon, hogy tudjuk együtt távberúgni).
Fiúkat kicsit megvárakoztattam (negyed óra), mert mentünk a welcome-partyra, ahol ott volt a többi buddy-s cserediák. Meg a buddyk. A többiek egyébként már a héten itt voltak, jó kis programok voltak nekik. Különben vannak csehek, lengyelek, litvánok, angolok, szlovákok, asszem kb. ennyi, Kelet-Közép-Európa krémje. Egyébként a legdurvább akcentusuk kiknek van? Az angoloknak. Legalábbis az egyik csaj, aki indiai származású és angol mondta, hogy „Let’s dance”, ahogy kiejtette pedig „lecc dansz”, de tényleg az egy nagyon határozott „a” betű volt. Ja a nemek eloszlásáról: kicsit dobtunk a dolgon azzal, hogy a magyarok (egyelőre) négy fiúval képviseltették magukat, ezzel a fiúk száma kb. meg is duplázódott, ezen kívül nem voltunk sokan, mert kb. 30-40-en buddykkal együtt. Bemutatkozott mindenki, aztán pizzáztunk. Tök jókat dumáltunk a csehekkel meg a livánokkal, nagyon jó arcok. Ja jut eszembe egyébként mindenki más szakra jött, mint mi: vannak tanárok, radiológusok, kockák. A buddyk is kockák egyébként, mindegyik infós, egyik csaj mérnök-infós, pff.

Aztán (Study, RP, ha már eljutottatok ideáig az olvasással, akkor ne most hagyjátok abba) felfedeztem aaaaaaa …….. (na mit?)……. csocsót! Úgyhogy annak ellenére, hogy egyik szemem sírt, hogy állandó partnerem, a csodacsocsós Homonyik Dóra, Magyarország, nem lehet mellettem, de úgy gondoltam, hogy tanultam már tőle eleget, ahhoz, hogy kiálljak egyedül. Ezért először Bennel játszottunk, nagyon-nagyon lealáztam, aztán egy másik buddyval, Daniellel, őt is, aztán még 7-8 emberrel és iszonyú csúnyán megvertem mindet:D Csak jöttek (de leginkább mentek) a kihívók:P
Egyedül a hülye Lacitól kaptam ki egyszer, de azt hiszem focistáktól ellesett nyilatkozatokból idézve annyit tudok mondani az esetről, hogy „A végére nagyon elfáradtam. Nem voltam már ott agyban, nem tudtam koncentrálni, a kapusom épp a cipőjét kötötte, mikor gólt kaptunk stbstb.”. (Ez viccesen hangzik, de ilyen átvitt értelemben volt, legalábbis hasonló, mert a piros sor hátvédfala egy játékossal képviseltette magát. Mármint az a sor, ahol kettőnek kell lennie, a kapus előtt. Emiatt mindenkivel cseréltünk is, hogy minden oldalon legyünk, na nem mintha megállítható lettem volna bárhogy:P Ja norvég csocsótaktika: pörgetnek, mint állat. Nekem ez csak jó, mert azt nagyon szarul teszik:D)
 Mindenesetre, amikor este végén beszélgettünk néhányan és mondtam az egyik litvánnak meg még nem tudom milyen nációjúnak, hogy Laci megvert, mindkettő azt mondta „I don’t belive it”, szóval ennyit a presztízsről, gyerekek. Persze igazából remélem a jó tanulságot szűritek le a történetből: minden jelenlévő náció iszonyú béna csocsóban. Én mondtam nekik, hogy otthon a csocsótudásom még középkategóriásnak sem mondható, dehát nem hitték el.
Aztán még táncoltunk is kicsit, ahol azért kiderült, hogy elég sok a homokos. Persze ez nem baj, mert egyébként nagyon rendesek, de azért elég meglepő, hogy simán táncol egymással két srác. (nem a lassúzós-ölelkezős-nyakába-teszem-a-kezem típusú táncra gondolok, hanem hogy beállnak egymással szembe és táncolnak). Szóval azért a fiúk (mármint a magyarok) ekkor kicsit hátrébbhúzódtak, (illetve Tóni, Laci, meg Bálint még előtte a nyúlcipőhöz [nem Haraldéhoz]) folyamodott, úgyhogy ők erről lemaradtak) mondjuk Macival kb. két perccel utánuk mi is eljöttünk, mert ő meg kb. Morrissonsból jött a reptérre reggel.
Aztán hazaértünk, és nekem meg éjjel fél egykor felismerhetetlen vágy hasított az agyamba, mégpedig, hogy pucoljam le a főzőlap környékét a pulton (ne kérdezzétek mi van velem, szerintem az lehet az oka, hogy még kísért a rendetlenség és a kupi és hát valljuk be, a kosz, amit otthon hagytam a szobámban [bocsi anyuék] és most itt próbálok kompenzálni. Anyu pont ma írta, hogy Atti elkezdett rendet tenni, és azt mondta, hogy olyan, mint egy régészeti feltárás...:P)
Záróakkordként viszont be kell számoljak róla, hogy a norvégok számára a zuhanytálca ugyanolyan ismeretlen fogalom, mint Haraldnak az alomtál. Ugyanis úgy van a fürdő, hogy lejt a lefolyó irányába minden oldlaról kicsit, és ami kifolyik a zuhanyrózsán, az a földre folyik, ami egyszer csak elér a lefolyóig, ami kb a mosdó alatt van.. Elég vicces. Van egy ablakmosóhoz hasonlítható eszköz, csak hosszú a nyele, azzal kell beügyeskedni a vizet a lefolyóhoz. Elég fura szokás, de végülis nincs baj vele.

Szóval ez volt az első, igencsak eseménydús napon, hihetetlen, hogy ez 10 óra eseményhalmaza, és az is hihetetlen, hogy ma addig aludhattam, ameddig akartam, és az is az, hogy tulajdonképpen nincs más dolgom ma, mint venni egy asztali lámpát az íróasztalhoz. Mondjuk igazából már a lazac is furakodik be a gondolataimba, úgyhogy lehet, hogy ma lazacolok. Na de csókolok mindenkit, tökjó írni nektek, bocs, hogy ilyen sokat, de hát a blogbejegyzés hossza egyenesen arányos azzal, hogy mennyire hiányoztok, úgyhogy igazából gratulálok, ha végig tudjátok olvasni. Tessék kommentezni, ugyanis aki megfejti a címben szereplő kérdésre a választ, az az első nyertes:P!!!!!