Az alábbi postot mai vendégelőadónk (türürürüpptürüpptürüpp) Maci szerkesztette, miközben többek közt mosogattam, íme:

"…Egy igaz történet...hétköznapi emberekkel…tabuk nélkül…

    Hogyan kerül egy hétköznapi, Norvégiában  tanuló vegyészhallgató lány egy szakácskönyv címlapjára élete első sült lazacával? Nem tudjuk…de ez még a jövő zenéje…kezdjük az elején.
    Zita soha nem főzött még. Lélekben mindig is készült az Első Alkalomra, de nem is sejthette hogy ez pont Norvégiában fog bekövetkezni. Egyszer csak úgy bevillant neki…”Igen, most kell megragadnom a lehetőséget”.
    Történt ez a következőképpen:  Éppen bebarangolta a távoli Bergen belvárosát Kiwi [a legolcsóbb bolt neve- a szerk.] után kutatva a messzi északon. Már-már  a kétségbeesés határán állt, amikor is egy szűk utca sarkán befordulva egy kivizöld tábla került látókörébe: „Kiwi Minipris 9-21”. A kvizöld olcsó árak azonnal lázba hozták, és első útja a hűtőpulthoz vezetett, ahol is a halak felé vette az irányt. Volt ott mindenféle értelmetlen és fura nevű szép színes zacskó, de nem hagyta magát megtéveszteni és azonnal a „Laksfilet” tartalmú kosár tartalmát kezdte vizsgálni. Hosszas válogatás és a hideg halak közti kutatás után rálelt arra a szerencsés zacskóra, mely élete első főzésének eshet áldozatul.
    A 743-as szoba konyhájában teljesült be a lazac végzete. Miután leolvadt róla a testét borító jég, Zita kíméletlen módon oliva olajat öntött volna rá, de meggyűlt a baja egy híres norvég logikai-ügyességi játékkal, nevezetesen az olajos flakonnal, melynek kupakját csavarni kell, méghozzá addig, amíg le nem jön. Ezt az akadályt a közönség segítségének felhasználásával le is küzdötte, majd a lazacot megöntözve vele, és fűszert szórva rá azonnal hozzá is fogott (egyszerre!) a halsütéshez és a szószfőzéshez. Míg a lazacok irultak-pirultak a serpenyőben Zita jó vegyészhallgató módjára szemmértékre meghatározta a hozzávaló folyadékok mennyiségét, és már is célegyenesbe ért…volna a Vacsora. Míg a lazacok majdnem teljesen megsültek, és csak azt az egyetlen megfelelő pillanatot várták, amikor kikerülhetnek a tányérokra, egy sütőlappal mellettük a lazacszósz főzésének tudományát művelték. Két dologra … krízishelyzet! Egy mágneses keverő felére csökkentette volna a teendőket, de mivel ez nem tartozéka a norvég konyháknak, manuálisan kellett kikeverni a csomókat a szószból. Első Főzőnk pedig megbirkózott  e feladattal, majd a Vacsora tálalása következett, mely meglepetés volt, így e sorok írója ez idő alatt száműzve volt és e bejegyzés írását kezdte meg.
    A konyhába visszaérve két gőzölgő tányér fogadott, melyen egy-egy pirosra sült halszelet, saláta és citromfüves-korianderes-borsos szósz feküdt. A pillanatot meg kellett örökíteni, és ez a fénykép lehet az, mi Zitát egykor majd egy szakácskönyv címlapjára repíti.
    És maga a Remekmű: omlósra sült, ízletes halszeletek ízben harmonizáló szósszal és némi könnyed salátával körítve…azt hiszem innentől mindenki elképzelheti magának…míg Zita új hobbiját, a főzőlaptakarítást űzi, én a vacsora emlékével eltelve írom e sorokat, és gondolkodom, hogy ha legközelebb rám kerül a főzés sora, mivel válaszolhatnék erre a nem mindennapi étekre."

Innentől visszaveszem a fonalat, és még annyit tennék hozzá, hogy azt hiszem, hogyha valamikor szakácskönyvem lesz, akkor tuti, hogy Macira bízom az előszó megírását. Egyelőre bénázok a blogszerkesztéssel, úgyhogy fogalmam sincs, hogy hogy lehet képeket feltenni, de egykori tarténelem tanáromat idézvén: Ami késik... az jön! Olyannyira, hogy már meg is találtam azóta:P

Elköszönésképp stílszerűen: puszinyuszi (mellesleg Harald éppen nem túl nyugodt módon szimatol, elég ijesztő. Remélem ti se láttatok még horrorfilmet, aminek a címe "A gyilkos nyúl" vagy "Rettegés és ugrabugra" vagy "Mindenkiből lehet nyúltáp" volt. Asszem Haraldnak több sort szenteltem eddig, mint amennyit megérdemel, úgyhogy *könnyesbúcsú*)