Bizony-bizony szerda óta nem nagyon írtam, de helyette rengeteg írnivaló történt velem. Például kezdjük a csütörtökkel, amikor elmentünk a norvég csodák palotájába, ahol nagyon jót játszottunk. De azt hiszem beszélnek a képek helyettem is, ezen például Lacival tengerésznek öltöztünk, persze Laci figyelmét nem hívtam fel időben arra, hogy a standard hajókapitányoknak általában csak két keze van, dehát ilyen telhetetlen a lelkem.

Hát igen, volt zenegép is:) Gondoltam ellopom a következő gólyaszobához.

Maci és Máté eközben nagyon jót játszott az irányítható hadihajómodellekkel:

De kétségtelen, hogy a két legjobb dolgot ezután fedeztük föl, méghozzá Maci által valami nagyon érdekes, általam elfeledett kifejezéssel illette a fején viselt állatot, ám azt hiszem megegyeztünk, hogy az határozottan egy rozsomák. Az én fejemen, meg hát igen... A post címe lehetett volna a "A polip visszatért" vagy valami hasonló, de azt túl baljósnak ígértem. Baljós fejlábas. Na de ezután pedig belehuppantunk Macival a buborékokat imitáló, meglepően kemény műanyaglabdákkal bélelt medencébe, sőt el is tűntem:

De a polip újfent megtalált a sűrűjében, úgyhogy nemsokára indulhattunk is pizzázni a kedves (és továbbra is ijesztő) tanárnővel. Útközben pedig ilyen szép képeket sikerült csinálni:

 Meg ilyeneket is:

 Ugyanis egy nagyon szép parkon sétáltunk át, ahol kedvenc témám ismét felbukkanhatott, akár nádasból a kacsa. De ezt különösen Study kedvéért, mert tudom, hogy mennyire hiányolta már a kacsákat és legalább a képeket meg szokta nézegetni:P

 Na valahogy így telt a csütörtök, aztán pénteken este dolgoztam a klubban, amikor pedig éppen szünetet tartottam, akkor újfent tanúsítottuk, hogy Zolival ketten tudjuk a legjobb partyképeket összehozni:

Habár mindannyian kitalálhattátok, hogy mit csináltunk az esernyő alatt: ELÁztunk, érteeeeeeed (aki nem érti tegyen úgy, mint a föld nélküli paraszt: magára vessen. Jajj ennyi régi szart egy rakáson mint az utóbbi két mondat, bocsi mindenki). Na de azt még nem is mondtam, hogy milyen jó kis este volt, ugyanis Snowwhite party volt, tehát fehérben kellett jönni. Éééés ki volt a DJ? Na ki? Hát persze, hogy DJ Morrisons, ebből pedig aki ismeri rájött, hogy Mátéról van szó:P Kicsit előbb is beindulhatott volna a party, de a végére úgy bepörögtek az emberek, mint a csuda. Képzeljétek el, amikor Bergen legnagyobb koleszának klubjában több mint ötvenen tombolnak az "Éjjel soha nem érhet véget..." című slágerre.

Na valahogy így telt a péntek, végére nagyon elfáradtunk, Laurával, Thomassal (német srác minerológus szakirányon!!! akit a fiúk nemes egyszerűséggel Ludas Matyinak hívnak, mert hogy hasonlít állítólag) és Anderssel, az előző postban említett biliárdtanárommal dolgoztunk. Kemény 17 korona borravalót sikerült összeszedni. Jaaa és a legdurvább, emlékeztek Barbiera, aki gyűjtötte nekünk a borravalót? Nos hát finoman szólva is szomorú dolog történt vele, ugyanis kicsit elvesztette a fejét és ebben semmi átvitt nincs. Egy lengyel srác, név szerint Phillip, egyszerűen eltulajdonította a pultról, mire a magam kedves módján visszaparancsoltamkértem tőle, de egyik pillanatról a másikra eltűnt a feje. Mármint Barbienak. Phillipet kollektíven ki akartuk utálni a Klubból, de ehelyett visszajött és bűnbánó arckifejezéssel hozott nekem egy közlekedési bóját. Úgyhogy a szobám dekorációja egyre gazdagabb, persze nem jó biznisz egy barbiefejért egy bója, dehát ez van.

Szombat szintén hamar eltelt, mert elég későn keltem, aztán nemsokára már mentem is át Anne-hoz, akihez csirkeleveses vacsira és lánybulira voltam hivatalos. Kyllingsuppe. Két barátnőjével kezdtünk, az egyik közülük énekel, aznap volt a koncertje, és ráadásult jazzénekesnő, úgyhogy képzelhetitek azt a hiperbolát ami a csökkenő pálinkamennyiség és növekvő énekléskedv között ábrázolható (szigorúan Originnel!!!).

Mindenesetre jó kis este volt, csak megint nem készített fel eléggé a következő napra, amikorra közös kirándulást terveztünk a FlØyenre, ami a kedvenc kirándulóhelye mindenkinek vasárnaponként, ebbe beleértendő apuka, anyuka, gyerekek, kutyák, szánkók és seggcsuszkák. Négyünknek sikerült is a megbeszélt időpontban lenn lennie a kapunál, Dóri, Feri és Maci volt csak talpon a vidéken, és Dóri kávéjának köszönhetően én is. Ezen kívül a szombati nap folyamán a szakadékból Feri által összeszedett, habár kissé törött, de azért profi, kormánnyal rendelkező szánkó, meg még egy, egy szörfdeszkaszerűség és egy seggcsuszka társaságában nekivágtunk a Floyennek. A kép az első (és korántsem utolsó) pihenőhelyünkön készült Maci keze által, és a 743-745 lakásban (hivatalosan) lakókat ábrázolja. Igen, Harald lélekben a képen van. Ja egyébként Harald jól van, Dóri táplálja rendesen, és azért Petihez képest Haraldnak a "kis szaroska" megszólítás már igencsak megtisztelő. Dóri mondta is, hogy mintha Harald megváltozott volna a Petivel (és velem:P) eltöltött egy hónap után. Na de vissza a hegyre. Útközben még többször megpihentünk, ahogy az látható a képen is. Ja találóan a kép címe HAAAAAAAAAAAAAAAA LEFEKSZEM A HÓBA MELLÉD NYAKAMBA ÖSSZEÉR A VÍZ. De végül feljutottunk a tetejére, és megérte, többek közt a kilátásért, vagy ha másért nem, akkor az eperlekváros waffelért (a waffel norvég eredetileg!!!), de nyugi, ezek közül csak az előbbiről van képe(Macinak), íme.

 De aztán elkezdtünk szánkózni is, én eléggé kisajátítottam a legjobb szánkót, a szörfdeszkaszerűt, úgy lehetett vele menni hason, mint atom, eszméletlen jó volt. Amikor a szembejövő vasárnapi ebéd utáni sétájukat megtevő családok egy zöld hasaló száguldó és hangosan visító pacát látnak "unnskyld" (elnézést) felkiáltással közeledni, az még a norvégoknak is kemény. A képeken két különböző szánkózási technikát figyelhetünk meg, az első fantázianeve: "Juhúúúú -lelkesen, majd elhalóbb hangon- jajj ne jön a sziklafal" a másodiké pedig egyszerűen csak "Baywatch". (Igen, Maci tényleg épp ugrik rá a deszkára épp)

Szóval a szánkózás nagyon jól sikerült, de a nap legjobb része ezután jött, ugyanis Laurának vasárnap volt a szülinapja és Dóri ötlete nyomán meglepetésbulit szerveztünk neki a Klubban, volt nagy készülődés: fiúk csináltak tortát, ami nagyon finom lett (!!!), Dórival elkezdtük a palacsintatortát, de a segítőkész fiúk a végét megoldották helyettünk, és még egy pudingos süti is készült Dóri esszéje helyett. Laura persze nem sejtett semmit, előtte Kurt áthívta vacsorázni, aztán le tudta nekünk csalni, és olyan jó volt, úgy meglepődött. Ennyire:

A torta meg olyan finom volt, hogy Dórival a híres norvég tányérevő szokást gyakoroltuk (nem, igazából nincs ilyen) az alábbi módon:

Mindenesetre a lényeg, hogy Laura nagyon meglepődött és örült, lenn volt mindenki, csoportkép sajna még nincs nálam (Feri, ha holnap ezt olvasod a munkahelyeden, akkor lécci tedd fel facebookra:P), de majd felteszem. Szóval eszméletlen nagy bulit csaptunk ott kb 17-en, és sikerült egy átlagos szerdai fogyasztást produkálnunk, hát hiába, magyarok. Ezért az este végére mindenki nagyon jól érezte magát, talán a legjobban Anders, aki életében először megkóstolta a pálinkát, fütyülős meggy, és azt mondta: I feel the summer in my mouth, úgyhogy kért még egy kicsit:P

Persze a tabuk nélküliség idézőjeleinek elkerülése végett muszáj volt betennem a sztárfotónkat Mátéval, bár muszáj is volt levennem, úgyhogy helyette eggyel visszafogottabb kép kettőnkről. Viszont sajnos az itt nem megjelenő kép elkészülte és az első fizikai kémia 2 laborunk között nem telt el elég idő, ezért reggel jókedvűen és lelkesen indítottuk a napot, ám a tény, hogy viszkozitást fogunk mérni ma csak még üdítőbben hatott ránk. Viszont legalább nem kellett sokat szenvedni, nincs ám kalibrálás gyerekek. Nem 50-es évekbeli féltonnás kiselejtezett szovjet Ostwald-féle viszkoziméterek, ó nem ám, kis pici 10 centis. Startgomb megnyom, gép megmér, számítógép kiértékel.

Úgyhogy a lájtos mérésünk mellé belefért egy séta a közeli fatemplomhoz este, ami a hótól csak még szebb lett.

Illetve egy másik szögből egy másik beállítással: Viszont zárásképp, a sok olvasástól elfáradt szem megnyugtatására itt ez a két szép templomoskép.

Vi snakkes! (majd beszélünk!).