Na mivan lustaságok? Már a bloglátogatásokra sincs időtök?:P Szomorúan konstatáltam, hogy az elmúlt napokban napi 30 fő alá csökkent a látogatottság, ez a kezdeti ötvenhez képest elég elkeserítő... (ez kevésbé szemrehányó, mint ahogy annak hangzik, inkább felrázó)

Szóval. az elmúlt napok elég nyugisan és reggel-elalvósan teltek, de ma kompenzáltam egy (fakultatív!!!) öt órás laborban tartózkodással, (vigyázat, csak kémiásoknak!!!:P) ugyanis izoláltunk likopint meg béta-karotint paradicsompüréből, de a végén csak vékonyrétegkromatografáltuk, aztán Mátéval kitaláltuk, hogy megcsináljuk 20-szoros mennyiségből is, és a végén oszlokromatografáljuk majd inkább pénteken.

Tegnap nem történt semmi különös, kaptam néhány ex-naptár képet Danieltől (Klimt:)) meg loptam tőle zenéket, ajánlom a norvég Dum Dum Boys nevű együttest, elég jók. Kicsit klubboztunk, aztán vége is lett a napnak. Viszont a képen látható módon sikerült kidekorálni a szobámat, (a tévét egyik este [inkább reggelnek számít az a 4 óra] Petivel találtuk a lépcsőházban egy bevásárlókocsiban, úgyhogy felhoztuk kipróbálni, de sajna nem működik, úgyhogy az is dekorciónak számít) sőt a képet is sikerült befejeznem, úgyhogy a nagyérdemű elé tárom:) Majd teszek fel normálisabb képeket is, de egyelőre most ilyenek vannak.

Szóval a tegnap elég gyorsan elment, ja hát meg a nap újságja volt, hogy megjött a csomagom (benne a szép zöld kabátommal:)) és legendaként terjedt a Fantoftban, hogy némi szesz is szorult a csomagba, úgyhogy a mézes házi baracknak már nem sok híja... (send money helyett send alcohol a szlogen), különben most is épp a jó kis hazai gyulait majszolgatom:P

Ma meg ugye laboráltunk, akkora arc Jarle, a laborvezetőnk, hogy csak na. Aztán hazafele beugrottam a Klubba egy teára, habár nem volt nyitva, de Tim és Anders (norvég srác) benn voltak, (elvileg nemsokára mi is kapunk kulcsot, úgyhogy már nem kell bekuncsorogni teára) és Anders felfedeztette velem a titkos biliárdozó tehetségem (ugyanis van ilyen:P) vagy legalábbis megpróbált tanítgatni. Asszem ez volt a második alkalom, hogy biliárdoztam (most eszembe jutott egy igazán tabuk nélküli mondat, de túl vicces, ahhoz, hogy leírjam:P), és nagyon élveztem.

Aztán feljöttem, kiderült, hogy már keresett a lengyel srác, aki Bálint szobatársának a barátja és a buddy-programról is ismerjük, csak nem tudjuk, hogy most Daniel vagy Michael a neve, de mindegy, mindenesetre egyik nap panaszkodott, hogy túl hosszú a haja, és mivel nincs aki levágja, ezért majd kopaszra lenyírja, de én rábeszéltem és megígértem neki, hogy majd én levágom, aztán majd ha szar, akkor még mindig levághatja kopaszra. Úgyhogy le is vágtam, Bálint megörökítette az eseményt, de nincsenek nálam a képek, úgyhogy majd pótolom. Egyébként egészen elégedett voltam az eredménnyel, és valószínűleg Michael (Daniel?) is, mert még soha nem kerestem egy hajvágással két sört. Ez mondjuk nem tudom jónak számít-e, de azért mondtam is, hogy a véremben lehet a szakma, mivel mama fodrász, úgyhogy említettem is nekik:) Mondjuk a haja mellé néhány ujjamat is levágtam félig, de belefér. Aztán mikor a Klubba lementünk és a főnökünk, (akit mellesleg Inger Lene-nek hívnak és ezt bemutatkozáskor nagyon könnyen félre lehet érteni ingerlékeny-re:P) mondta, hogy neki is kéne vágatni, úgyhogy felajánlottam a szolgálataimat:P

Aztááán ezután nagy magyar hócsatát hirdettünk magunk közt némi hóemberépítéssel fűszerezve. Ja mivel ma esett a hó. Nagy ritkaság ám itt, csak eső szokott. Szóval sikerült csinálni néhány hóembert, a legjobb amit Laura meg Dóri csinált, aztán besegítettem a végén az arcába és végül eléggé egy kínai öreg nénire emlékeztető hóembert kaptunk. Úttörők vagyunk a hóemberépítésben. Na és nyilván ha már hó és ha már fiúk és lányok, akkor a hócsata sem maradhatott el. Nem kellett sok idő, míg kifejlesztettem a soha-el-nem-engedő-lábkulcsomat az adott ellenfél lábára (ez leggyakrabban Feri és Maci voltak) és akkor egy "GYERTEK LÁNYOK ELKAPTAM" felkiáltás keretében (természetesen mindez számomra általában hóba fekve zajlott, úgy hogy az ellen pedig állt) hívtam harcos-amazontársaim, akik jöttek is:) Végén összeakadtunk egy nagyobb társasággal, kiderült, hogy szlovákok és nagy nemzetközi hócsatát rendeztünk, csak akkorra már nagyon elfáradtunk, de azért bírtuk:)

Hát nagyjából ezek voltak a sűrű nap történései, holnap megyünk az ijesztő entraprenership (vagymi) tanárunkkal egy norvég Csodák Palotájába, aki utána meginvitál minket egy pizzára (ez kicsit ismerve a nőt felér egy "Jancsi, Juliska, gyertek be a mézeskalácsházamba! - remélem mindenki megtalálta a megfelelő hangot a mondat helyes felolvasásához), na szóval azért kedves tőle.

Péntekre nem ígérek blogot, mert dolgozom majd, péntek a forgalmas nap, elvileg Máté lesz a DJ, csak még nevet kell neki találni, alternatív javaslataink voltak a DJ Szomorú Szamurájtól kezdve DJ Morrisons-on át DJ Ló**sz, illetve DJ Paprika(vagy Goulash), de egyikkel sem győztük meg igazán.

Na de vár a szépen elrendezett ágyam, apropó ágy, Máténak tök szar ágya volt, írt tegnapelőtt damage-riportot róla a kolis személyzetnek, ma meg rögtön kicserélték egy másikra, egy sokkal jobbra, mint ami nekem van, és ha már ott voltak, akkor Maciét is kicserélték, pff. Asszem nemsokára el fog romlani az ágyam:P

 

 

Szerző: sziborka  2009.02.05. 02:32 7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zitusfranorge.blog.hu/api/trackback/id/tr10923718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MorzsaCsilla 2009.02.05. 19:54:29

hahód
jó lett a szoba, egész otthonos, de a legjobb a nem működő-ámde-dekorációs elem tévé...esetleg kiszedhetnétek a vízből a tengericsillagok bevásárlókocsijait szintén dekorcélból:-))(tök alter lenne,hú de nem bírom azt a szót h alter...akkor inkább tök MENŐ lenne...na ez mennyivel jobb, mi?...(semmivel, ahogy bálint fogalmazna vagy bálcsi(joe a neológus): most este nincs meg ehhez a szótudásom, hogy kreatívabb jelzőket hívjak segítségül)
sok beszédnek sok az alja...de ami a lényeg...nincs lényeg...a lényeg az aktivitás, és én most átcsaptam a stréber és szószátyár kommentezők közé:-)))

kandela 2009.02.06. 20:49:48

Szijja!

Tényleg szép lett a szoba :) Ennek örömére szeretenék néhány agyzsibbasztó szóviccet megosztani veled.
A szerves labor termései:
-Melyik az a labor eszköz amelyik a mezőgazdaságban kezdte pályafutását?
-Az extraktor.
Illetve elérkezett a szerves labor azon napja mikor Gyula is szóviccet mondott. Szóval szóvicc by Gyula:
-Hol az aceton? (by me)
-Az egy hal nem?
Remélem ezzel most nem akasztottami ki senkit nagyon.
Na Pussz Katinka

színesflóra 2009.02.08. 14:04:37

Halihó!

Nagyon röstellem, hogy ennyire eltűntem az éterben, de lévén szerves laborunk is volt ez érthető:)
Nagyon cépek lettek a szobadíszítő elemeid, de azon a tévén van mit csinosítani:)
Még hozzászólva régi témákhoz örülök, hogy tetszett a síelés, ne add fel, egyre jobb leszel.
És persze a beöltözős bulis képek haláliak. Nekem főleg az egyedi hófehérke tetszett a legjobban:D:D:D
Jah és hogy én is írjak valamit, amit te is irigyelhetsz(de persze sajnálom, hogy nem voltál velünk) szóval, hogy eszméletlen szuper volt a Nouvelle Vague(majd prívátba részleteket is megosztok, ne untassuk a többieket) ma pedig gondolok rád Budapest báron!
Puszi!
"A muzsikusnak dalból van a lelke..."

T.Orsi 2009.02.08. 21:51:33

Pálinkás jóreggelt mindenkinek! :)
Zitus meg kell jegyeznem hogy ez a lépcsőház igencsak hasznos terep, járhatnátok oda gyakrabban is, hátha össze tudtok harácsolni vmi komolyabbat is pl egy rotát (szerves labor rulZ), egy széfet (hajrá Feri,Maci,Máté,Tóni, Laci, Bálint, Peti és az összes többi fiú akit itt kifelejtettem ha a széf esetleg pénzzel teli lenne, lehet gyúrni) hja vagy egy bejárónőt... :P
Csodaszép amúgy a szoba, esküszöm otthonosabb mint az enyém ha így körülnézek :S :P
Higy sikerült a buli? végül mi lett Máté neve?

pusszantás

ui: kedves kémiás drágáim itt a reklám helye, másik tanult kollégénk Tóni blogja a chemomac.blogspot.com-on leshető meg. akit érdekelnek bővebben Norvégia szakmai vonatkozásai az ne fogja vissza magát :)

T.Orsi 2009.02.08. 21:55:44

jáj kifelejtettem hogy meghallgattam ám a dumdum boys-t és hogy drága tóth máténk szállóigéjével éljek: "horzsol" :P

Doorkey 2009.02.10. 00:22:56

Uhuhúúú Zita ajjaj azok a képek....:DDD
A jobb fölső, és a felső-középső, alsó-középső hmm hát igen...:). Szaftosak.

Ja a biliárdos mondatodra lenne egy tippem, de mivel úrihölgy vagyok, ezért én is cs puhatolózom...szerepeltek benne az "másodszor", "fogni", "dákó" szavak a megfelelő alakba helyezve? :D

"Gyertek lányok elkaptam" HIHI:)

Ja, és Csilla tetszett a kommented! :D Lényegretörő!

Doorkey 2009.02.10. 00:54:29

Bazzeg megtaláltam azt a leveledet, amiben írod, h mész ki! :DDD
Öhm nézek egy dátumot: 2008 május 28....hmm...jól értesült voltam télleg :D
süti beállítások módosítása